Amit a húgom kérdezett a nyelvtanulás újrakezdéséről, és amit válaszoltam

Vasárnap délután nálam gyűltek össze a szokásos társasággal, és mint mindig, most is szétterült a nappaliban a gyöngy, a damil meg a csipesz. Két éve csináljuk ezt, havonta egyszer, és eleinte csak azért kezdtem bele, mert kellett valami, ami nem a munkáról szól. Azóta megtanultam hét-nyolc fűzéstechnikát, és a legutóbbi darabomat már el is kérte valaki.

A húgom ilyenkor mindig beugrik egy kávéra, de sosem ül le közénk. Aznap viszont ott maradt két órát, és végignézte, ahogy dolgozom. A végén annyit mondott, hogy ő ilyesmibe már nem tudna belefogni, mert negyven fölött nem lehet új dolgot megtanulni. Erre mondtam neki, hogy pontosan ugyanezt gondoltam én is három éve, és hogy ez a mondat a legdrágább mondat, amit valaki elmondhat magának.

Aztán este, amikor mindenki hazament, elmesélte, hogy valójában miért kérdezett.

Kiderült, hogy hónapok óta forgatja a fejében a nyelvtanulást. Utoljára a főiskolán tanult angolul, azóta eltelt húsz év, és nyáron volt egy kellemetlen élménye a repülőtéren, amit azóta sem tud elengedni. Egy átszállásnál nem értette, mit mond a hangosbemondó, és a férje intézett el helyette mindent, ő pedig ott állt a táskákkal. Elmondása szerint nem is a helyzet volt a rossz, hanem az utána következő két óra, amíg magában azt ismételgette, hogy ezt húsz éve meg kellett volna oldania.

A kérdései gyakorlatiasak voltak, egymás után jöttek, mintha listát vezetett volna róluk. Megpróbáltam mindegyikre őszintén válaszolni, mert én is pont ezeken mentem végig negyvenhét évesen, csak nálam nem volt senki, akit megkérdezhettem volna.

Elsőként azt kérdezte, hogy kell-e ehhez csoport. Mondtam neki, hogy nem, és hogy nekem pont a csoport volt a baj annak idején. Ezért kerestem rá arra, hogy angol magántanár debrecen, mert olyan formát akartam, ahol nem a többiekhez kell igazodnom. Így találtam meg a Hollywood Nyelvstúdió debreceni oldalát, ahol nem egyetlen tanárról van szó, hanem magántanári csapatról, és a tananyag is egyénileg, a tanuló céljához igazodva halad.

A második kérdése az volt, hogy mibe kerül ez. Ez volt a legegyszerűbb, mert náluk ki van írva: 2.900 és 3.200 forint közötti óradíjjal lehet számolni 60 percre, ez az átlagos ár havi 25-30 óra tanulás mellett. Elmondtam neki, hogy amikor ezt először megláttam, én is átszámoltam havi szintre, aztán mellé tettem, mennyit költök egy hónapban olyasmire, amiről három nap múlva nem is tudom, mi volt.

A harmadik kérdés a legnehezebb. Azt kérdezte, mi lesz akkor, ha megint abbahagyja. Erre azt mondtam neki, hogy ezt előre senki nem tudja megígérni, de a formán rengeteg múlik. Nálam az segített, hogy nyitvatartási időn belül akkor mehetek, amikor jó nekem, tehát nem egy fix keddi időpont dönti el, hogy folytatom-e. Ott, ahová az angol magántanár debrecen találatok vittek, ez a rugalmasság az egyik legtöbbet emlegetett dolog, és a visszatérők miatt szerintem nem véletlenül.

Volt egy negyedik kérdése is, amit csak halkan tett fel, már az ajtóban. Azt kérdezte, nem nevetséges-e ez negyvenhét fölött. Erre azt feleltem, hogy én három éve pontosan ettől féltem a gyöngyökkel is, és hogy senki nem nevetett rajtam, csak én magamon, előre. Azt is elmondtam neki, hogy a gyöngyfűzésnél sem az első hét volt a nehéz, hanem a harmadik hónap. Amikor már nem újdonság, de még nem megy jól. Az a pont választja szét azokat, akik később fizetést kérnek a munkájukért, azoktól, akiknek a doboz a szekrény aljában végzi.

A húgom azóta bejelentkezett egy próbaórára, és megígérte, hogy elmondja, milyen volt. Én pedig felkészültem arra, hogy egy darabig hallgatnom kell majd a panaszkodását, mert az elején mindenki ugyanazt éli át. Ahogy a Hollywood Nyelvstúdió honlapján is írják, a tanulási élményt először a próbaórán lehet megtapasztalni, és ezen ő már túl van. Vasárnap egyébként megint jönnek a lányok, és most először őt is behívom közénk. Te pedig csekkold a hollywoodnyelvstudio.hu-t, ha felkeltette a téma az érdeklődésed!