Egy törzsvendégem nagy döntéséhez én is hozzájárultam

Az elmúlt években rendszeresen járt hozzám egy hölgy, aki egyébként a kisvállalkozását vezeti. Nemrég ajánlottak neki a kollégai egy céget, ami székhelymenedzsmenttel foglalkozik és tehermentesíteni tudná a céggel kapcsolatos teendőket. Sokat gondolkodott az ügyön és megkérdezett engem is, hogy mit gondolok. A cégnek, Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel elsősorban az a feladata, hogy kisvállalkozások székhelyáthelyezéssel kapcsolatos dolgaikat intézzék. Első irodájukat 11 évvel ezelőtt nyitották meg Budapesten. Az elmúlt több mint egy évtizedben rengeteget fejlődtek, sok tapasztalatot gyűjtettek. Manapság már több címen is megtalálhatóak a Duna mindkét partján, így akárkinek könnyen elérhetőek. A cég terjeszkedése során a Pest megyei Újlengyel nevű településen is sikerült irodát nyitniuk.

Újlengyel sok multinacionális cég székhelyeként van számontartva és nem is véletlenül, hiszen 0%-os iparűzési adó van a településen. Többek között, a cég feladat lenne a hatóságokkal való egyeztetés, levelek átvétele, szkennelése vagy esetleges kényszerintézkedések tűrése.

Fontos észben tartani, hogy a vállalkozásoknak, cégeknek a saját döntése, hogy hova helyezik a székhelyüket. Így a döntés teljes mértékben jogszerű. A Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel igénybevételével további előnyökhöz juthat egy cég, mint például, hogy nem szükség a teleülésen adminisztráció fenntartása. Ez azt is jelenti, hogy felesleges irodát bérelni, így rengeteget lehet spórolni is.

A Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel hivatalos online felületén lehetséges az időpont egyeztetés, vagy akár a feltüntetett telefonszámon is lehet őket keresni. Az expressz szó nem véletlenül került bele a mottóba, ugyanis a a hozzájáruló nyilatkozat akár már 1 órán belül elkészülhet. Így nem érdemes késlekedni. Válaszd te is a kényelmet, miközben profik segítik a céged működését.

Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül - Budapest, Újlengyel